Sziasztok! Sok idő elteltével egy újabb részt hoztam. A következő részt nem tudom,hogy mikkor fogom hozni,addig is jó olvasást. Komizatok !
Haza mentünk, Mayaval a vásárlásból.
-Maya nézd meg hogy nézek ki- panaszkodtam neki.
-Szép-mondta
-Gyönyörű-mondtam
- Náti olyan szép pár lenetek Stephan-nal - mondtam mire nagy szemekkel néztem rá.
-Hogy én meg ő?-kérdeztem
- Aha- vigyorog. Nagyon jó pasi .
-Hmmm. Idióta-mondtam.
-Na -lökött oldalba.
-Na jó ,egy kicsit tetszik-valltam be.
-Próbálkozz nála-mondta
-Nehogy már egy 11 éves adjon nekem tanácsot-toltam le
- Bocsi, inkább vedd át a felsőd-mondta.Fel álltam a székről és a szobámba mentem. Le vettem a felsőmet,majd fel vettem egy másikat. Le ültem az ágyra és kezembe vetem a laptopot. Felmentem a közösségi oldalaimra,majd a facebooknál időztem egy kicsit.Lenn-el megbeszéltük,hogy ma este elmegyünk bulizni. Le tettem a laptopot és elmentem tusolni.Gyorsan elvégeztem a dolgomat,majd vissza mentem a szobámba.Felvetem egy fekete bőr ruhát és egy fekete cipőt. Hajamat begöndörítettem. Egy erős sminket készítettem. Felkaptam a kabátom és a táskám, majd elmentem Lennához. Lennán egy barna csipkés mini ruha volt. Haja szabadon lógott a hátán. Hívtunk egy taxit,majd le diktáltuk neki a címet. Pár perc múlva meg is érkeztünk. Az út alatt elmeséltem neki a "balesetemet" avval a barommal. Megérkeztünk,majd be mentünk. Le ültünk egy asztalhoz,ami a sarokba volt,majd elmentünk egy italért. Vissza mentünk a helyünkre és megittuk az italt.
- Vajon nincs itt az egyiptomi?-kérdezte
-Remélem ,hogy nincs itt-mondtam
-Miért? Szép pár lennétek. Gondolj bele ,egy híres focista lenne a párod.-mondta
-Juppi, de jó lenne-mondtam unottan.
-Te hülye vagy!-mondta- Több milliárd lány szívesen lenne a helyedbe!-mondta
- Legyenek-mondtam
- Te tiszta hülye vagy!-rázta meg a fejét.-Ha eszed van elfogadod az udvarlását-mondta
-Biztos nem-mondtam
-Miért?-kérdezte.
-Hát.. csak-nem tudtam mit mondani erre.
- Mi a bajod van vele?-kérdezte
-Olyan büszke, cicának szólít és csapkodja a hátsóm-mondtam, erre ki nevetett
-Örülj neki. Gondolj bele, hány lány szeretné ,ha az ő fenekét csapkodná-mondta
-Jó-mondtam.
-Inkább menjünk táncolni-mondta ,majd magával húzott.
-Elment a kedvem-mondtam
-Igyál még egyet-mondta
-Jó-mondtam. Unottan elkezdtem táncolni,majd látom,hogy a drága barátnőm jól szórakozik valakivel. De jó, ő már talált valakit, én meg itt szédelgek egyedül.
- Szépségedet egyedül hagyták-súgta fülembe az ismerős hang. Karjai derekam köré fonódtak és magához huzat.
-Nem-mondtam
-Akkor miért vagy egyedül?-kérdezte,majd maga felé fordított. Stephan az!
- Csak-mondtam,majd ki akartam szabadulni karjaiból.
-Ne próbálkozz nem fog sikerülni- vigyorgott.
- Engedj el-sziszegtem
-Nem! -mondta
-Ajánlom,hogy engedj el-fenyegettem meg,
- Ne fenyegess, különben is a pofonért fizetned kell-mondta
- Ezt még te se gondoltad komolyan- mondtam
-Dehogynem, úgyhogy enged el magad és élvezd a bulit-mondta.-Kapcsolódj ki, ne légy feszült.
-Könnyű azt mondani - sóhajtottam.
- Megtenni is.-mosolygott. Nem is annyira rossz a karjaiba lenni. Gondolatomra elmosolyodtam.
- Na ugye elviselhető vagyok-mondta
-Nehezen- piszkáltam.
- Szereted játszani az elkérhetetlent-mondta
-Honnan veszed?-kérdeztem
- Próbálkoznak nálad sokan, de mindenkit le koptatsz-mondta
- Nem szeretek játszani, az emberekkel. Én ilyen vagyok-mondtam nevetve.Valaki megütötte a hátam és át adott egy pohár italt.
-Neked nem szabad ,ilyet innod-vette ki a kezemből Stephan.
-De szabad- mondtam,majd az ital után nyúltam ,de elhúzta a kezét.
-Holnap gimi-elékeztetett rá
-Leszarom-mondtam
-Tanár vagyok, ezért nem adom oda-mondta
-Ajánlom,hogy add ide -mondtam idegesen.
-Nem-mondta.
-Add ide ! Nekem hozták nem neked-mondtam
-Tessék! A szüleid biztos örülnek neki,hogy iszol. Egy cigit esetleg nem kérsz,hogy menőbb legyél?-kérdezte. Nem szóltam semmit.
-Látod azokat a lányokat?-mutatott 3 csajra
-Igen
-Na azok csinálják ,ezt amit te.-mondta
-Úgy érted,hogy én ,olyan vagyok ,mint ők? - kérdeztem
-Igen.Múlt este láttam,hogy mit csináltál. Szégyen egy lánytól-mondta
-Aha. Még valami?-kérdeztem
-Mennyit fizetnek neked egy éjszakáért?-kérdezte. Kérdésére nagy szemekkel néztem rá. Ez kurvának néz?!
-Semennyit-mondtam,majd lekevertem neki egyet
- Azok csinálják ezt,amit te-mondta
- Sok a különbség köztem és köztük-mondtam
-Hát nem. -mondta. Nem bírtam tovább hallgatni ahogy sérteget, ezért ott hagytam. Lenna is jött ,majd le ült mellém.
-Kurva vagyok-mondtam,mire rám, néztem
-Tessék?-kérdezte
-Stephan szerint kurva vagyok -mondtam
-Idióta-mondta
- Nem megyünk? Álmos vagyok-mondtam
-De,holnap suli-mondta
-Tudom-mondtam.Fel álltunk, ruhánkat megigazítottuk,majd ki mentünk. 3 órára haza értem. A házban mindenki alszik. Levettem a cipőmet és óvatosan fellopóztam a szobámba. Le vetettem a ruhámat ,majd lefeküdtem aludni.
****
**** Stephan szemszöge****
-Tesó te hol jártál?-kérdezte Sici
- Cicával táncoltam- vigyorogtam
- Nem dorombolt a kicsike?- kérdezte
-Nem. Egy kicsit össze szidtam-mondtam.
-Így ,hogy fogod meghódítani?-kérdezte
-Jól. Játssza az elkérhetetlent,de nehezen megy neki-mondtam
-Hogy érted?-kérdezte
- Úgy ,hogy a karjaimba gyenge volt. Ahogy átöleled, elengedi magát .De nem szereti vagy csak új neki,hogy ölelik-mondtam
-Akkor te ,majd adsz neki bőven ölelést-mondta nevetve
-Abba biztos lehetsz-mondtam.
-Nem megyünk?-kérdezte
-De-mondtam. Holnap még tartsak órákat,olyan leszek,mint egy mosott rongy. Haza mentem ,be dőltem az ágyba és Nátira gondoltam.Meg kell szerezem azt a nőt.
Reggel ki másztam az ágyból,felöltöztem,majd a fürdőbe mentem belőni a hajamat. Jól kell kinézek a cicának.
***
Reggel, olyan voltam,mint egy mosott rongy. Gyorsan rendbe hoztam magam,majd elmentem a suliba. Egész nap ,olyan voltam ,mint egy hulla. Az iskola kapujában állok és várom Lennat,mikkor megáll egy autó. Az ablakot le huzat és Stephan szól ki belőle.
-Szállj be haza viszlek-mondta

-Gyere már, ne kéresd magad mindig-mondta.Láttam,hogy Nináék jönnek kifele.
-Rendben -mondtam. Stephan ki száll és ki nyitotta nekem az ajtót.
- Milyen lovagias lettél- mondtam
-Mindig is az voltam-válaszolta. Be ült mellém, majd be indította az autót.
- Köszönettel tartozom a szőkének-mondta
-Oh-sóhajtottam. Elhagytuk az iskolát és látom, hogy le tér.
-Nem erre lakom-mondtam
-Nem is haza viszlek-nevetett
-Hova viszel ?-kérdeztem mérgesen
-Nyugi cica, megyünk ebédelni vagy randizni- nevetett
-Vicces vagy-mondtam
- Ne légy mérges-simogatja meg a combom, mire rá akarok csapni ,de sikeresen elhúzta, így a combomra csaptam rá egy nagyot.
-Ez fájhatott-nevet
- Szegény barátnődet sajnálom-mondtam
-Ne sajnáld azt a ribancot-mondta idegesen. Kormányt erősen markolta ás teste megfeszült.
-Miért beszélsz így róla?-kérdeztem félénken.
-Hogy beszéljek róla ,ha az. Megcsalt. -mondta. Teste egyre feszültebb volt.
-Sajnálom- mondtam,majd kezemet a kezére tettem és megsimogattam. Be fordult egy Meki elé,majd le parkolt. Ki szálltunk az autóból és be mentünk. Én mentem elől,de nem értetem,hogy miért bámulnak engem annyira,majd rá jöttem,hogy a hátamnál álló focista miatt.
- Tessék!-szólalt meg a -kiszolgáló.
-Két sült krumpli és két kóla-mondta Stephan. Kérdően néztem rá. Megfogta derekamat és egy asztal felé lökött,de nem erősen. Le ültünk az asztalhoz és vártuk,hogy hozzák a kajánkat.
- Szeretnék kérdezni valamit-mondta
-Mit?-kérdeztem meglepetten.
-Eljössz velem egy díját adó estére?-kérdezte. Kérése nagyon meglepett.
- Hát..-dadogtam
- Tartozok nekem-mondta
-Mivel?-kérdeztem
-A pofon miatt-mondta
-Rendben elmegyek-mondtam. Meghozták az ebédünket,amit elég hamar elpusztítottunk.Stephan ki fizette az ebédet,majd haza vitt.
-Holnap este találkozunk-mondta.
-Jó-mondtam. Ki szálltam az autóból,majd megköszöntem a fuvart. Be mentem,ahol apámmal és anyámmal találtam szembe magam.
-Sziasztok-köszöntem nekik.
-Szia-mondták. Ügyet se vetve rájuk felmentem a szobámba. Végig nyultam az ágyon és gondolkodtam,hogy holnap mibe menjek.