2016. augusztus 30., kedd

12.Rész.

*****Stephan El Shaarawy***
A telefonom csipogására ébredtem fel. Ki a jó ég hív ilyenkor?
-Halló-szóltam bele
-Fáraó edzés van, told ide a segged-szólt bele Balu
-Megyek már is-pattantam ki az ágyból. Gyorsan magamra kaptam valamit és már  száguldottam is a stadion felé.  Hamar oda is értem.
-Végre ide toltad a segged -mondta az edző.
-Bocsánat ,elaludtam-mondtam.
-Több ilyen ne forduljon elő-mondta
-Nem fog-mondtam. Elkezdődött az edzés. Le futottuk a szokásos köröket,majd kapura rúgtunk. Később megláttam Nátit és az apját meg a club elnököt.
-Hú de jó csaj-nyögött fel mellettem Balu
-Az. A diákom és a vadmacskám-vigyorogtam rá
-Te ezt a nőt kúrod?-kérdezte
-Még nem. Vadmacska.-mondtam. Vajon ,miért jöhettek? 
****
Reggel  apa ki ugraszt az ágyból ,hogy menjek vele az edzésre. 
-Apa én biztos nem megyek-mondtam
-Dehogynem . Munka ügyben megyünk-mondta
-Rendben-mondtam,majd ki másztam az ágyból. Fürdőbe mentem,majd elvégeztem a szokásos teendőimet. Hajamat kifésültem ,majd felvetem egy szoknyát és egy inget.
  
-Csinos-mondta. Maya be ült hátra, én meg apa előre. Pár perc autókázás után meg is érkeztünk. 
-Köszi apa,hogy elhoztál ide-ugrott a nyakába Maya. Nem szóltam semmit,csak mentem utánuk. 
-Apa ,minek jöttünk ide?-kérdeztem .
-A szabad napomat a két l büszkeségemmel akartam tölteni-mosolygott.
-Az csak Maya-mondtam.
-Nem kicsim. Nekem te vagy a legfontosabb. Amiért nem töltök veled sok időt,de szeretlek.-ölelt meg.
-Hazudsz-toltam el magamtól. Apa meg akart szólalni,de jött egy ember. Elkezdett a clubról mesélni. Maya a fiukkal volt. Apába kapaszkodtam,mert a cipőm Sülyödet  pályán. Oda mentünk a fiukhoz.
-Fiuk be mutatom nektek Dávid  Ferrarit és lányát Natáliát-mondta az ember. 
-Örvendek-mondtam unottan.Apa rám nézet ,majd megcsóválta a fejét.
-Örvendek-fogott velük kezet. Stephant néztem,ahogy a csapat társával beszél. Még hogy ő más. Ugyan olyan ,mint a többi  sztár. Híresek és megtehetnek bármit. Velem ezt nem fogja játszani. Most már  csak diák-tanár kapcsolat lesz köztünk. Nem vagyok csalódott,mert nem vagyok bele szerelmes! Le ejtettem a táskámat. Pont le hajoltam érte,mikkor Maya fenekén rúgott a labdával. Apa fogod meg,így nem taknyoltam egyet. A többiek persze jót nevetek rajtam.
Fájó fenekemet simogattam,és mérgesen néztem Mayara.
-Fáj?-kérdezte apa
-Kicsit-sziszegtem
-Bocsi,de nem hagyhatom ki-kuncogott.
-Ezt még vissza kapod. A következő meccset a tv előtt nézed,mert biztos nem jövök veled-mondtam,mire le hervadt a mosoly a képéről.
-Náti, megbántam-mondta
-Nem érdekel-mondtam,majd kifelé indultam. Elegem van a nevetésükből. Alig értem ki az autóhoz, valaki elkapja a karom és maga felé fordít. Stephan az!
-Tanár úr ,maga meg mit akar?-kérdeztem
-Tanár úr? Erős volt az ütés?-kérdezte
-Nem . De maga mit akar?-kérdeztem
- Befejeznéd a magázást és a tanár urat?-kérdezte
-Nem-mondtam.
-Mondd meg miért csinálod ezt? Várj ki is találtam! Eszter miatt a tegnap este. -a szavába vágtam
-Nem érdekel-mondtam.
-Oo nem hát,azért viselkedsz így.Tudom ,hogy féltékeny vagy. Jobb ,ha tudod,hogy nem volt más választásom. A tanári kar nyaggatott,hogy vigyek valakit. Téged nem vihettelek,mert diák vagy.-mondta
-Mondtam nem érdekel.-mondtam 
- Jaj ,ne néz már hülyének-mondta
-Nem nézlek annak. Mit gondoltál,hogy érdekel,hogy mit csinálsz? Hát nem! -mondtam
- Pedig nem úgy látszik-kacsintott. Lekevertem neki egyet.
-Nem szeretem,ha szórakoznak velem! Azt hiszed mindent megtehetsz ,mert egy szar focista vagy? Hát nem! Nem fogsz velem játszani! Ezt jegyezd meg! Mostantól kezdve tanár-diák kapcsolat lesz köztünk-mondtam mérgesen. Látom közelegnek apáék.
-Tanár úr holnapután találkozunk-mondtam és be ültem az autóba. Apáék kérdően néztek rám.
- Most miért néztek így rám?-kérdeztem
-Miért vagy kiborulva a focista miatt?-kérdezte apa
-Nem vagyok-mondtam
-Halljam!-szólt rám.
-Nem szeretem ,ha játszanak velem. Elhiszem ,hogy híres meg minden,de akkor sem tehet meg mindent-fakadtam ki.
-Jaj, kicsim szerintem beszéljétek  meg-mondta apa vezetés közbe
-Mégis mit? Nem vagyunk együtt, hála Istenek. Focistával biztos nem járnék-mondtam
-Miért?-kérdezte apa
-Mert mind egy beképzelt ..,inkább ne mondasd ki velem-mérgelődtem. 
-Te meg a meccset otthon nézed ,ez biztos-fordultam Maya felé.
-Nem kicsim, a holnapi meccset  a stadionba nézzük az egész család-mondta. Hogy mi van?
-Akkor a  kertész boltnál állj meg-mondtam
-Miért?-kérdezte
-Hogy vegyünk egy kötelet-mondtam
-Jön Lenna is meg Lola-monda.
-Akkor nem egyedül kötöm fel magam-mondtam.
-Nem-nevetett apa.
Haza mentünk és meg ebédeltünk. Felmentem a szobámba és elújságoltam  hírt Lennanak és Lolanak. Lola majd ki csattant a boldogságtól,Lenna pedig mérgelődött.
-Mond meg apudnak,hogy én is szeretem-mondta
-Veszünk kötelet-nevetem
-Oké. Beszéltél Stephannal?-kérdezte
-Igen. Elmondtam a magamét és ott hagytam. Nem fog velem játszani-mondtam
-Maya mit csinált? -kérdezte Lola
-Seggbe rúgod egy labdával ,és majdnem orra estem mindenki előtt-mondtam,mire mind a ketten elkezdtek nevetni.
-Stephan simogatása meggyógyította volna-kuncogott Lenna
-Idióta-mondtam
-Nát, holnapi meccsen legyél szexi-kacsintott Lenna
-Az leszek,de te is. Fogol magadnak egy focistát.-mondtam
-Sicigliot-mondta Lola
-Az meg ki a bánat?-kérdezte Lenna
- Ahj-csapot  homlokára.
-Most mi van? Nem bámulom őket egész nap ,mint te.-veszekedtek.
-Na jó, veszekedjetek és léptem ,sziasztok ,puszi-mondtam,majd le léptem a skypról.
SMS Lennatol ! 
   Készülj holnapra cica :) ! Üzenetén elnevettem magam. Korán reggel elkezd készülődni.
A mai nap hamar eltelt. Le tusoltam ,majd elteltem magam holnapra.



2016. augusztus 15., hétfő

11.Rész!

*Pár nappal később*
 Matek órán ülök és azon jár az eszem,hogy mit csináljak,mikkor haza megyek. Ekkor eszembe jutott,hogy ma valami ünnepség lesz a suliban. Ha jól tudom bál vagy valami.
-Ma ki csipjük magunkat?-Kérdezte Lenna az óra végén
-Ki bizony -kacsintottam rá.
-Vásárlás!-mondtuk egyszerre ,majd elkezdtünk nevetni. Suli után elmentünk vásárolni. Én egy kék  ruhát vette, Lenna meg egy rózsaszín ruhát. El mentünk nálunk,ahol elkezdtünk készülődni. Lenna le tusolt Maya fürdőjében ,én meg az enyémben. Magunkra húztuk a báli ruhákat,majd sminket készítettünk. Min a ketten  a ketten elkészültünk,majd a hajunkat ki simítottuk. Ki mentünk az udvara,ahol az autó állt.
-Vajon Ninácska,hogy fog ki nézni?-kérdezte Lenna
-Mint egy kurva,ahogy szokott-mondtam
-És a te herceged?-kérdezte
-Milyen hercegem?-néztem rá értelmetlenül
-A torna tanár úr-mondta
-Majd meglátjuk-mondtam, Bernardo ki tett bennünket.
-2 óra múlva gyere értünk-mondtam. Be mentünk a terembe,ahol már majdnem mindenki ott volt. Megakadt a szemem Stephanon és a barna hajú csajon.
-Torna tanár úr nem vesztegeti az idejét-hallom meg Dinó hangját.
-Hát nem-mondtam
-Csak nem csalódtál hercegnő?-kérdezte gúnyosan
- Nem, úgyis csak a tanárom-mondtam
-Persze,és a randik?? Azok is a sulihoz tartoztak?-kérdezte
-Mi közöd hozzá?-kérdeztem
- Semmi,csak látom,hogy csalódtál-nevetett
-Na ,ide figyel,nem vagyok bele szerelmes, főleg nem egy focistába-mondtam
-Persze-mondtam. Nem idegesítettem magam ,inkább ott hagytam. Stephan rám nézett,majd kacsintott. Unottan néztem rá,majd le ültem Lenna mellé. Stephan és a csaj a tanári karhoz ült,majd az igazgatót hallgattuk. Utolsó évem volt ebben az iskolában.  Szomorú voltam,de boldog is . 1 hónap van még a suliból. Most választják ki a szépség királynőt ,aki nem más ,mint Lenna. Boldog voltam,hogy ő nyerte és nem Nina.
-Gratulálok-súgtam oda neki
-Köszi-mosolygott rám.
-Nem soká ballagunk-mondtam,mikkor ki jöttünk.
-Pontosan-mondta Lenna. Bernardó már várt bennünket. Be ültünk az autóba és haza mentünk.
-Azért ez a focista sokat képzel magáról,megértem miért utálod őt.-mondta Lenna
-És elkezdi nekem ,hogy az enyém leszel. Gondoltam magamra egy éjszakára szeretné-mondtam
-Ezek után mi lesz?-kérdezte
-Tanár-diák kapcsolat-mondtam. Lennát ki tettük,majd haza mentünk. Fáradtan szálltam ki az autóból. Le húztam magamról a ruhát,majd felvetem a pizsamámat. Fáradtan be másztam az ágyba,majd el is aludtam.

2016. február 11., csütörtök

10.rész!

A telefonom hangjára ébredtem fel. Lenna az.
-Igen-szóltam bele
-Na mi volt?-kérdezte
-De kíváncsi vagy-nevetem
-Mond már-nyavalygott.
-Hát volt minden-húztam az agyát.
-Ninaaa-ordított a telefonba.
-Na jó, volt csók -mondtam,ekkor elkezdet sikítani.
-És még?-kérdezte
-Azt mondta,hogy az övé vagyok-mondtam
-Itt már lesz valami-mondta.
-Ki tudja-mondtam
-Öltözni kéne,mert suli van ,és fél 8 van-mondta
-Mi van?-ugrottam ki az ágyból.
-Péntek-mondta
-Megyek öltözni nemsoká beszélünk-mondtam,majd ki nyomtam a telefont.Gyorsan felkaptam egy nadrágot és egy felsőt és már mentem is. Lennát várom,mikkor valaki le húz az útról és megáll.
-Kit vársz szépségem?-szólal meg Stephan
-Lennát-mondtam
- Már elment-mondta
-Honnan tudod?-néztem rá nagy szemekkel
-A suliból jövök.Na gyere szállj be-mondta
-Képes voltál eljönni?-kérdeztem
-Mondjuk, volt más dolgom is-mondta
-Értem-mondtam,majd be ültem.
-Hogy tetszett az este?-kérdezte
-Elment-mondtam.
 -A ma este az jobb lesz-kacsintott
-Miért?-kérdeztem
-Megyünk koncertre-mondta
-Ketten?-kérdeztem
-Nem, jön a csapat is.De ne félj leszünk ketten is.
-De jó lesz-mondtam. Ki szálltunk az autóból,majd be mentem órára.
****
*****Este***
 Felvettem egy bordó ruhát,hajamat kisimítottam ,majd sminket kentem magamra. Felvetem a bordó magassarkumat ,majd elköszöntem Mayatol.
-De pontos vagy-mondtam Stephanak. Rajta egy ing és egy farmer volt,na meg cipő. Haja tökéletesen belőve.
-Nem akarlak megváratni-mondta,majd ki nyitotta az ajtót.
-Jobb is ,ha nem váratsz meg-mondtam,mikkor be ült.
-Juj-mondta,majd be indította az autót.
-Remélem valami jó koncertre megyünk.-mondtam
-Haverom koncertjére megyünk-mondta
-Ki az?-kérdeztem
-Emis Killa-mondta
-Hm. Az jó -mondtam
-Tudom-mondta
-Bunkó-mondtam.
-Na..-mondta.
-Ott vagyunk már?-kérdeztem
-Nem-mondta. Kicsit fáradt voltam,meg fáztam. Oda bújtam hozzá.
-Mi a baj?-kérdezte
-Fázok meg álmos vagyok-mondta,majd megállt.
-Miért álltál meg?-kérdeztem
-Ülj az ölembe-mondta,majd úgy tettem. Bele bújtam a mellkasába.
-Így sokkal jobb-mondtam
-Nekem is sokkal jobb-mondta.
-Azt tudom-mondtam. Nem soká meg is érkeztünk. Ki szálltunk,majd be mentünk a cluba,ahol volt  a koncert. Stephan bemutatott a csapatnak,majd Killanak is.  A clubban voltak páran akiktől félni lehetett. Stephan elé álltam.
-Mi a baj cica?-súgta a fülembe. Megfordultam.
- Azoktól az emberektől félni lehet-mondtam
-Így biztonságba vagy?-kérdezte 
-Igen-mondtam.Kezét derekam köré fonta .
-Így még jobb-bújtam hozzá
-Dorombolsz egy kicsit?-kérdezte
-Nem-mondtam
-Simogatlak-mondta kaján vigyorral.
-Én meg marok-mondtam.Nyakára puszit nyomtam,hátha így elhallgat ,de tévedtem.
Megcsókolt.  Élvezi,hogy kínoz.
-Fiatalok szobára-hallottam meg Emis hangját.
-Nem bír magával a barátod-mondtam
-Én se birnék magammal ,ha az ő helyében lennék-nevetett
-Na jó,hagyjuk-mondtam.
-Hogy tetszett?-kérdezte
-Jó volt-mondtam
-Köszönöm-mondta.
-Szívesen-mosolyogtam. Az est többi részét Stephanal töltöttem.
-Nem aludtatok veled?-kérdeztem
-Aludni akarsz?-kérdezte
 -Igen-mondtam
-Biztos-huzot magához.
-Igen-mondtam
-Aludhatsz-mondta.
Elmentünk hozzá,majd le feküdtünk. Oda bújtam hozzá,majd karjaiba elaludtam.

2016. január 4., hétfő

9.Rész.

Boldog Új Évet kedves olvasóim. Itt lenne az új rész. Jó olvasást.Köszönöm ,hogy 2015-ben velem voltatok. Remélem,hogy 2016- ban is olvassátok Stephan és Náti történetét .

Reggel felhívtam ,Lennát,hogy jöjjön velem vásárolni. 10 órára  itt lesz. Ki másztam az ágyból, majd a fürdőbe mentem. Elvégzettem a szokásos dolgaimat,majd vissza mentem a szobába felöltözni. Rendbe szedtem magam,majd le mentem a konyhába. Fel húztam a cipőm és mentem Lenna elé. A saroknál találkoztunk,majd elindultunk a pláza felé.
-Ki vele, miért veszel te új ruhát?-kiváncsiskodott
-Randim lesz-mosolyogtam
-Ki a szerencsétlen ?- kérdezte
-Én -mondtam
-Komolyan ki az?-kérdezte
-Stephan El Shaarawy -mondtam 
- És még nem akar tőle semmit-mondta
- Ez a büntetésem-mondtam
- Jóval büntet- nevetett
- Elé lesz ki bírjam vele-mondtam.
-Persze.Élvezd ki,hogy vele lehetsz- kacsintott
-Jó-mondtam
- Más lányok álma,hogy vele legyenek.- mondta
- Jó-jó, ne kezd-mondtam,majd be nyitottunk a plázába. A szemem egyből megakad egy fekete ruhán.
- Az a fekete-mondtam,majd oda húztam a ruhához. 
-De jó-mondta-Menj próbáld fel- tolt be az öltözőbe. Felvetem  ruhát,majd ki mentem.Haza mentem,majd elkezdtem készülődni. Hajamat kivasaltam, egy egyszerű  sminket készítettem,majd felvettem a ruhát ,anyám segítségével.
-Lányom , hová mész,ilyen csinosan?-kérdezte
-Valami estre-mondtam
-Kivel?-mosolygott,
-Egy focistával-mondtam büszkén
- Szép vagy- ölelt meg,ami elég ritka- De vigyázz vele-mondta ,mire megfogadtam a szemem.
-Anya kérlek-mondtam. A telefonom csipogni kezdett.
''GYERE LE CICA''.Stephan volt az. Honnan tudja a számom? ,Lenna??!!
-Anya megyek,mert várnak-mondtam,majd kirohantam az ajtón,egyenesen a kijárat felé,ahol apám volt.
-Téged vár?-mutatott, a hátánál álló focistára. Mikkor megláttam szemem kikerekedett. De jól néz ki.
-Igen -mondtam,majd siettem Stephanhoz.
-Szia- vigyorgott 
-Szia-mondtam.  
-De csinos valaki-mondta,majd ki nyitotta az ajtót
-Te meg milyen  udvarias lettél-mondtam 
 -Mindig is ilyen voltam cica-kacsintott,majd elindultunk. Egész úton kifelé bámultam az ablakon. Mi lesz az estének a vége? 
- Ennyire érdekes a táj?-kérdezte mosolyogva Stephan.
- Igen-nevettem.
- Inkább néz engem-mondta
- A táj szebb-mondtam
- Nem hiszem- kacsintott,majd be fordult egy helyre.
-Megjöttünk cica-mondta,majd ki szállt. Ki nyitotta az ajtót,majd bele karoltam.
- De sokan vannak-mondtam
- Nem hiszem,hogy ez új lenne neked-nevetett
- De akkor apámmal vagyok és nem egy barommal-mondtam
- Akkor  ezért vagy ilyen morcos,mert nem apucika van veled ugye?-kérdezte,mire a lábára léptem
- Barom-mondtam
- Vad vagy-kacsintott,mire a szememet forgattam. Be léptünk a terembe,ahol minden szem ránk szegeződött. Le ültünk egy helyre ,majd elkezdődött a díj átadó. Fejemet Stephan vállára hajtottam, annyira untam már.
- Mi  a baj édes?-kérdezte
-Unom,csak annyi-mondtam
- Sajnálom cica,de te kerested magadnak a bajt-mondta. Ekkor  a nevét szólították. Az év játékosa díját kapta meg.Mindenki tapsolt még én is.
-Stephan az a csinos hölgy akivel be jöttél ő kicsoda?-kérdezte a nő. 
- A barátnőm-mondta,mire a szemem ki kerekedett. A pompa az egekbe ugrott,megfolyom!
- Gratulálunk-mondta. Stephan vissza jött és le ült.,
- Megöllek-súgtam.  Nem szólt semmit csak mosolygott. Nem soká vége is lett. Mérgesen ballagok kifele mellette. Meg állunk kint ekkor neki estem.
-Te normális vagy?-kérdeztem
-Igen-mondta
-Szerintem meg nem vagy az. Mi a francért  mondtad azt,hogy a barátnőd vagyok?-kérdeztem
-Úgy tartotta kedvem és ne hisztizz már-mondta,majd magával huzot az autóba. Elvitt valami cluba ,de nem nagyon volt hozzá kedvem.
-Nincs kedvem-mondtam
- Majd le-mondta,majd magával húzott. Rendelt egy italt.
-Ma ünnepelünk édes-mondta mosolyogva
-Nekem nincs kedvem hozzá-mondtam.Közelebb jött.
- Lesz cica ,lesz kedved-mondta,majd adott egy puszit. Ekkor jött a pincér nő, aki nem nagyon örült,hogy ott vagyok. Eszembe jutott Lenna. Közelebb ültem Stephanoz,majd hozzá bújtam. A nő majd fel robbant a féltékenységtől. Miután  a nő elment és is elhúzódtam Stephantól,aki csak nézet.
- Ez mi volt?-kérdezte
- Semmi-mondtam,majd bele kortyoltam a vodkába.
- Persze. Valaki féltékeny?-kérdezte
-Nem,csak valamit ki akartam próbálni-mondtam
- Ne néz hülyének-mondta
-Csak baromnak-mondtam nevetve.  
- Cica-kacsintott,majd bele kortyolt az italába.
-Elmondod nekem,hogy,hogy fogok én ebbe a ruhába táncolni?-kérdeztem
-Leveszed édes-mondta
-Itt mindenki előtt biztos nem-mondtam
- Akkor ,majd ,ha ketten leszünk-mondta kaján vigyorral.
- Szeretnéd-mondtam
- Enyém leszel-mondta. Szavai  az agyamba vésődtek.
-Persze-mondtam
-Na gyere táncolni-mondta,majd magával huzzot. Itt az ideje,hogy hallgassak Lennára. Ki használom ezt az estét Stephannal.  Karomat nyaka köré fontam, karját derekam köré fonta,majd  elkezdtünk  táncolni. Férfias illata az orromba kúszott.
- De elengedted magad cica-mondta
- Tudom-mondtam
-Nem is vagy te ,olyan elérthetetlen-mondta
-Miért?-kérdeztem
- Olyan vagy a karjaimba ,mint egy cica,csak épp nem dorombolsz-nevett,mire be vágtam a durcit.
-Kapd be-mondtam. Szemembe nézet,majd elkezdet mosolyogni. Arca vészesen közeledett az ajkam felé. Pár másodpercen belül ajkunk össze ért.

Kezeimet tarkojára csusztatam és közelebb huztam magamhoz. Bárcsak örökré tartana ez  a pillanat.Miután elváltunk egymástól nyakába bujta annyira szégyeltem magam.
- Imádlak. Erre vártam már mióta-mondta.Tudtam,hogy mosolyog. Nem szóltam semmit,csak hallgattam.
-Tudol te dorombolni,ha akarsz-mosolygott.
- Nem vagyok én ,olyan rossz-mondtam
-Túl jó vagy-mondta. Kicsit táncoltunk,majd haza vitt. Az ajtó előtt megállt,majd megpuszilt.
- Majd még jelenkezek édes. Jó éjt-mondta,majd elment.
 




2015. október 18., vasárnap

8.Rész

 Sziasztok! Sok idő elteltével egy újabb részt hoztam. A következő részt nem tudom,hogy mikkor fogom hozni,addig is jó olvasást. Komizatok !






Haza mentünk, Mayaval a vásárlásból. 
-Maya nézd meg hogy nézek ki- panaszkodtam neki.
-Szép-mondta
-Gyönyörű-mondtam
- Náti olyan szép pár lenetek Stephan-nal - mondtam mire nagy szemekkel néztem rá.
-Hogy én meg ő?-kérdeztem
- Aha- vigyorog. Nagyon jó pasi .
-Hmmm. Idióta-mondtam.
-Na -lökött oldalba.
-Na jó ,egy kicsit tetszik-valltam  be.
-Próbálkozz nála-mondta
-Nehogy már egy 11 éves adjon nekem tanácsot-toltam le
- Bocsi, inkább vedd át a felsőd-mondta.Fel álltam a székről és a szobámba mentem. Le vettem a felsőmet,majd fel vettem egy másikat. Le ültem  az ágyra és kezembe vetem a laptopot. Felmentem a közösségi oldalaimra,majd a facebooknál időztem egy kicsit.Lenn-el megbeszéltük,hogy ma este elmegyünk bulizni. Le tettem a laptopot és elmentem tusolni.Gyorsan elvégeztem a dolgomat,majd  vissza mentem a szobámba.Felvetem egy fekete bőr ruhát és egy fekete cipőt. Hajamat begöndörítettem. Egy erős sminket készítettem. Felkaptam a kabátom és a táskám, majd elmentem Lennához. Lennán egy barna csipkés mini ruha volt. Haja szabadon lógott a hátán.  Hívtunk egy taxit,majd le diktáltuk neki a címet. Pár perc múlva meg is érkeztünk. Az út alatt elmeséltem neki a "balesetemet" avval a barommal. Megérkeztünk,majd be mentünk.  Le ültünk egy asztalhoz,ami a sarokba volt,majd elmentünk egy italért. Vissza mentünk a helyünkre és megittuk az italt. 
- Vajon nincs itt az egyiptomi?-kérdezte
-Remélem ,hogy nincs itt-mondtam
-Miért? Szép pár lennétek. Gondolj bele ,egy híres focista lenne a párod.-mondta
-Juppi, de jó lenne-mondtam unottan.
-Te hülye vagy!-mondta- Több milliárd lány szívesen lenne a helyedbe!-mondta
- Legyenek-mondtam
- Te tiszta hülye vagy!-rázta meg a fejét.-Ha eszed van elfogadod az udvarlását-mondta
-Biztos nem-mondtam
-Miért?-kérdezte.
-Hát.. csak-nem tudtam  mit mondani erre.
- Mi a bajod van vele?-kérdezte
-Olyan büszke, cicának szólít és csapkodja  a hátsóm-mondtam, erre ki nevetett
-Örülj neki. Gondolj bele, hány lány szeretné ,ha az ő fenekét csapkodná-mondta
-Jó-mondtam.
-Inkább menjünk táncolni-mondta ,majd magával húzott.
-Elment a kedvem-mondtam
-Igyál még egyet-mondta
-Jó-mondtam. Unottan elkezdtem táncolni,majd látom,hogy a drága barátnőm jól szórakozik valakivel.  De jó, ő már talált valakit, én meg itt szédelgek egyedül.
- Szépségedet egyedül hagyták-súgta fülembe az ismerős hang. Karjai derekam köré fonódtak és magához huzat.
-Nem-mondtam
-Akkor miért vagy egyedül?-kérdezte,majd maga  felé fordított. Stephan az!
- Csak-mondtam,majd ki akartam szabadulni karjaiból.
-Ne próbálkozz nem fog sikerülni- vigyorgott.
- Engedj el-sziszegtem
-Nem! -mondta
-Ajánlom,hogy engedj el-fenyegettem meg,
- Ne fenyegess, különben is a pofonért fizetned kell-mondta
- Ezt még te se gondoltad komolyan- mondtam 
-Dehogynem, úgyhogy enged el magad és élvezd a bulit-mondta.-Kapcsolódj ki, ne légy feszült.
-Könnyű azt mondani - sóhajtottam.
- Megtenni is.-mosolygott. Nem is annyira rossz a karjaiba lenni. Gondolatomra elmosolyodtam.
- Na ugye elviselhető vagyok-mondta
-Nehezen- piszkáltam. 
- Szereted játszani az elkérhetetlent-mondta
-Honnan veszed?-kérdeztem
- Próbálkoznak nálad sokan, de mindenkit le koptatsz-mondta
- Nem szeretek játszani, az emberekkel. Én ilyen vagyok-mondtam nevetve.Valaki megütötte  a hátam és át adott egy pohár italt.
-Neked nem szabad ,ilyet innod-vette ki a kezemből Stephan.
-De szabad- mondtam,majd az ital után nyúltam ,de elhúzta a kezét.
-Holnap gimi-elékeztetett rá
-Leszarom-mondtam
-Tanár vagyok, ezért nem adom oda-mondta
-Ajánlom,hogy add ide -mondtam idegesen.
-Nem-mondta. 
-Add ide ! Nekem hozták nem neked-mondtam
-Tessék! A szüleid biztos örülnek neki,hogy iszol. Egy cigit esetleg nem kérsz,hogy menőbb legyél?-kérdezte. Nem szóltam semmit.
-Látod azokat a lányokat?-mutatott 3 csajra
-Igen
-Na azok csinálják ,ezt amit te.-mondta
-Úgy érted,hogy én ,olyan vagyok ,mint ők? -  kérdeztem
-Igen.Múlt este láttam,hogy mit csináltál. Szégyen egy lánytól-mondta
-Aha. Még valami?-kérdeztem
-Mennyit fizetnek neked egy éjszakáért?-kérdezte. Kérdésére nagy szemekkel néztem rá. Ez kurvának néz?!
-Semennyit-mondtam,majd lekevertem neki egyet
- Azok csinálják ezt,amit te-mondta
- Sok a különbség köztem és köztük-mondtam
-Hát nem. -mondta. Nem bírtam tovább hallgatni ahogy sérteget, ezért ott hagytam. Lenna is jött ,majd le ült mellém.
-Kurva vagyok-mondtam,mire rám, néztem
-Tessék?-kérdezte
-Stephan szerint kurva vagyok -mondtam
-Idióta-mondta
- Nem megyünk? Álmos vagyok-mondtam
-De,holnap suli-mondta
-Tudom-mondtam.Fel álltunk, ruhánkat megigazítottuk,majd ki mentünk. 3 órára haza értem. A házban mindenki alszik. Levettem a cipőmet és óvatosan fellopóztam a szobámba. Le vetettem a ruhámat ,majd lefeküdtem aludni.
****
**** Stephan szemszöge****
-Tesó te hol jártál?-kérdezte Sici
- Cicával táncoltam- vigyorogtam
- Nem dorombolt a kicsike?- kérdezte
-Nem. Egy kicsit össze szidtam-mondtam.
-Így ,hogy fogod meghódítani?-kérdezte
-Jól. Játssza az elkérhetetlent,de nehezen megy neki-mondtam
-Hogy érted?-kérdezte
- Úgy ,hogy a karjaimba gyenge volt. Ahogy átöleled, elengedi magát .De nem szereti vagy csak új neki,hogy ölelik-mondtam
-Akkor te ,majd adsz neki bőven ölelést-mondta nevetve
-Abba biztos lehetsz-mondtam.
-Nem megyünk?-kérdezte 
-De-mondtam. Holnap még tartsak órákat,olyan leszek,mint egy mosott rongy. Haza mentem ,be dőltem az ágyba és Nátira gondoltam.Meg kell szerezem azt a nőt.
 Reggel ki másztam az ágyból,felöltöztem,majd a fürdőbe mentem belőni a hajamat. Jól kell kinézek a cicának.
***
 Reggel, olyan voltam,mint egy mosott rongy. Gyorsan rendbe hoztam magam,majd elmentem a suliba. Egész nap ,olyan voltam ,mint egy hulla. Az iskola kapujában állok és várom Lennat,mikkor megáll egy autó. Az ablakot le huzat és Stephan szól ki belőle.
-Szállj be haza viszlek-mondta
-Nem-mondtam
-Gyere már, ne kéresd magad mindig-mondta.Láttam,hogy Nináék jönnek kifele.
-Rendben -mondtam. Stephan ki száll és ki nyitotta nekem az ajtót. 
- Milyen lovagias lettél- mondtam
-Mindig is az voltam-válaszolta. Be ült mellém, majd be indította az autót.
- Köszönettel tartozom a szőkének-mondta
-Oh-sóhajtottam. Elhagytuk az iskolát és látom, hogy le tér.
-Nem erre lakom-mondtam
-Nem is haza viszlek-nevetett
-Hova viszel ?-kérdeztem mérgesen
-Nyugi cica, megyünk ebédelni vagy randizni- nevetett 
-Vicces vagy-mondtam
- Ne légy mérges-simogatja meg a combom, mire rá akarok csapni ,de sikeresen elhúzta, így a combomra csaptam rá egy nagyot.
-Ez fájhatott-nevet
- Szegény barátnődet sajnálom-mondtam
-Ne sajnáld azt a ribancot-mondta idegesen. Kormányt erősen markolta ás teste megfeszült.
-Miért beszélsz így róla?-kérdeztem félénken.
-Hogy beszéljek róla ,ha az. Megcsalt. -mondta. Teste egyre feszültebb volt.
-Sajnálom- mondtam,majd kezemet a kezére tettem és megsimogattam.  Be fordult egy Meki elé,majd le parkolt. Ki szálltunk az autóból és be mentünk. Én mentem elől,de nem értetem,hogy miért bámulnak engem annyira,majd rá jöttem,hogy a hátamnál álló focista miatt.
- Tessék!-szólalt meg a -kiszolgáló.
-Két sült krumpli és két kóla-mondta Stephan. Kérdően néztem rá. Megfogta derekamat és egy asztal felé lökött,de nem erősen. Le ültünk az asztalhoz és vártuk,hogy hozzák a kajánkat.
- Szeretnék kérdezni valamit-mondta 
-Mit?-kérdeztem meglepetten.
-Eljössz velem egy díját adó estére?-kérdezte. Kérése nagyon meglepett.
- Hát..-dadogtam
- Tartozok nekem-mondta
-Mivel?-kérdeztem
-A pofon miatt-mondta
-Rendben elmegyek-mondtam. Meghozták az ebédünket,amit elég hamar elpusztítottunk.Stephan ki fizette az ebédet,majd haza vitt.
-Holnap este találkozunk-mondta.
-Jó-mondtam. Ki szálltam az autóból,majd megköszöntem a fuvart. Be mentem,ahol apámmal és anyámmal találtam szembe magam.
-Sziasztok-köszöntem nekik.
-Szia-mondták. Ügyet se vetve rájuk felmentem a szobámba. Végig nyultam az ágyon és gondolkodtam,hogy holnap mibe menjek.




 


2015. augusztus 23., vasárnap

7.Rész!

 Halihó kedveskéim. Sok késés után itt az új rész! Bocsi ,hogy rövid lett! Ebben a részben elő fordulnak trág szavak. Bocsánat érte! Jó olvasást! ne feledjetek komizni!




Reggel a madarak csiripelésére ébredek. A bomba csapja meg az összes madarat, hogy nem tudnak kussolni. Az erkélyemen turbékolnak. Ki vágok egy párnát,hátha elmennek. B@sznak azok rám.
-Szerelmeskedjetek anyátoknak ,ne nekem-morogtam magamban. Be mentem a fürdőbe elvégeztem a szokásos teendőimet,majd vissza mentem a szobámba. Felöltöztem,majd le mentem a nappaliba.

  Fel vettem a táskát, de az uzsonnát nem vittem magammal. El sétáltam a suliig,majd be mentem. Az órák elég nehezen teltek el. Haza mentem,ahol Maya meg dadus fogadott.
-Sziasztok- köszöntem
-Kicsim ,miért nem vitted magaddal a reggelid?-kérdezte dadus
-Dadus ,nyugodj meg eszek. Csak nem volt kedvem vinni-mondtam
- Ajánlom is,mert ,ha nem eszel össze fog akadni a bajszunk- fogta meg az orrom. Felhozta a finom ebédet,ami nem más volt,mint gyümölcs leves. Meg ettük,majd ,mind a ketten felmentünk a szobánkba. Át öltöztem,majd Maya kopogott.
-Náti, nem nézünk meg egy filmet?-kérdezte
-De - mondtam. Le szaladt a konyhába nassiért. Kerestem egy filmet,majd megvártam Mayat. Hozott  fel csokit,majd elindítottam  a Jégvarázs című filmet.  A film végére el pusztítottuk a csokit.
- Náti, nem megyünk el vásárolni?-kérdezte Maya
-Felőlem menjünk- mondtam. Átöltöztünk, majd elmentünk a plázába.  Az estélyi ruháknál állva,azon kapom magam,hogy Maya be esik  a ruhák közék , amin jót nevetek. 
-Szerencsétlen -mondtam. Mayatól már megszoktuk, hogy történik vele valami. Miután mindent megvettünk a  büfébe mentünk. Ki nyílik ,az ajtó és valami idióta nekem jön és rám ömlik a kávé. Pont a fehér pólómra. Felnézek ,és azt a barom focistát látom meg.
-Baszd meg  nem látsz a szemedtől?-akadok ki
-Bocsi cica, csak túl alacsony vagy!- vigyorog a képembe,mire lekeverek neki  két pofont.
-Még egy ilyen ,és többet kapsz- mondtam ingerülten.
- Na, nagyon vad lett valaki-simogatta az arcát.
-Marha, nézd meg mit csináltál-mutattam végig magamon.
-Szexy-mondta,mire le akartam keverni neki még egyet,de megakadályoz ott
- Nehogy én csináljak valamit-mondja . Megforgattam a szemem, majd elmentem. Maya is jött utánam,majd  kértünk egy pizzát meg kólát.


******  STEPHAN EL SHAARAWY ******

Az arcomat simogatva jöttem ki a plázából Manu meletem megszakad a röhögéstől.
-Ez igen bátyus, idegbe hoztad a kicsikét-veregette meg a vállam.
- Mindig ilyen-mondtam
- Már találkoztál vele?- kérdezte
-Igen , az egyik diákom, na meg erre a nőre pályázok-mondtam. Nagyon megbánja ezt a pofont a kicsike. 
- Akkor sok siker- mondta röhögve.
-Most miért?-kérdeztem
- Ember, jó,hogy jó nő.De elég lesz be törjed-mondta
-Hidd el betöröm .Nem soká az enyém lesz-mondtam határozottan.Be ültünk ,majd haza mentünk. Fel mentem a szobámba  és le vágtam magam az ágyra. Náti arcán járt az agyam. Megfogott a cica ,de nagyon. A telefonom csipogására lettem figyelmes. Üzenet Sicitől.
" ESTE BULI :)!!!"
Tényleg el is felejtettem !  A fürdőbe mentem letusolni,majd gyorsan felöltöztem. Hátha ott lesz az a bestia a bulin. 


2015. augusztus 7., péntek

6.rész!

 Helló kedveskéim! Megjött az új rész! Jó olvasást és komizatok. Tudjátok egy komi és jön az új rész!
Jó olvasást, és bocsi a késésért!




    Reggel a ronthat ébresztő óra édes csipogására kellek fel. Morogva csapok rá,hogy kussoljon. Ki nyitom a szemem ,majd nyújtózok egyet. Ki mászok az ágy öleléséből és a fürdőbe megyek. Gyorsan lezuhanyoztam és vissza mentem a szobámba. Felvettem egy farmer nadrágot és egy pólót.
  Le mentem a  nappaliba,majd felkaptam a táskát és mentem is a gimi felé. Lennával a gimi ellőt taliztunk. Megyünk befele és meglátom azt a barmot a kocsinak támaszkodva. 
-Úr isten ,de jó pasi- mondja Lenn
-Sajnos ismerem - csúszik ki a számon,mire nagy  szemekkel néz rám
- Honnan? -kérdezte
-Foci meccs,meg egy vacsoráról ,ami tegnap este volt.-mondtam
-Beszéltél vele?-kérdezte
- Táncoltam meg veszekedtem vele,mert egy beképzelt focista-mondtam 
- Akkor nem lesz a szíved csücske a drága- kuncogott.
-Hát nem-mondtam. Be mentünk az osztályba,ahol a tanár már várt. Le ültem, pont Dinó mellé.
-Ne vigyorogj-mondtam
- Cica,megint dögös vagy-mondta
-Tudom-mondtam.
-Osztály figyelem!-szól a tanár
-Ő itt , Stephan El Shaarawy ,az AC Milan játékosa-mutatja be a tanár. De érdekes,gondoltam magamban. A tanár be mutatta neki az osztályt, majd ki ment.
- Na akkor mehetünk is tornázni-csapta össze a két kezét nevetve.
-Tanár úr,ne menjünk már-nyávogott Nina
- Pedig rád férne a futás-mondta 
-Haha megkaptad-mondtam
- Fogd be ,még meg nem téplek-mondta. Na itt felment a pompa. Mit gondol ez a kurva.
- Nehogy én tépjelek meg-háborodtam fel.
 - Nátáliá-hallok meg egy hangot a hátam mögül.
-Igen?-fordulok meg. Stephan áll a  hátam mögött.
- Nem kiabálsz ,és le ülsz- mondta. Ha nem tanár lenne már rág vissza pofáztam volna neki.
-Rendben-mondtam,majd le ültem.
-Ügyes-mosolygott,majd vissza ment a helyére. Lennára néztem aki csak vigyorogott. Megforgattam a szememet,majd a telefonommal kezdtem játszani.
- Fel állni és megyünk a  pályára-szólal meg a tanár. Utoljára megyünk ki Lennával.  A hátunk mögött ballag Stephan. 
-Csajok mozgás-haljuk meg a hangját
-Megyünk-mondom.
- Gyorsabban-jött mellém
- Nem-mondtam
-Mozgás-csap a hátsómra ,majd gyorsabb tempóba halad előttem.
- Csapkodja a ne mondjam meg kicsoda seggét-mondtam idegesen. Nem vagyok én a kurvája.
- Tudom ,hogy jól eset-kuncog Lenn,mire nyakon csaptam
-Hülye-mondtam. Be mentünk az öltözőbe ,ahol át öltöztünk. 



********* Stephan El Shaarawy********

Reggel,hamar elkészültem és mentem is az új munkám helyszínére. De Siciglio is ott lesz,csak ő más emeleten lesz.  Az autómnak támaszkodva várom a barátomat. Látom ,hogy jön az én vadmacskám .  Még most is magam előtt látom a meglepet arcát. Hamar meg is jött Siciglio. Le
pacsiztunk,majd elkezdtünk befele haladni.
-Hol van a híres vadmacskád?-kérdezte
-Ott megy a rózsaszín felsőbe.-mondtam
- Jól néz ki hátulról-mondja
-Jó is-vigyorgok rá
- Tán megfogdostad?-nézet rám.
-Még szép, majdnem kaptam tőle egyet. Harapós a kicsike-mondtam
-Akkor te most jobba vágtad a fejszédet.
-Jóba,megfogott de nagyon-mondtam
-Akkor sok szerencsét-veregetett hátba,majd elment. Be mentem az osztályba,ahol valami ember prédikált. A szőke hajú csaj elkezdte magát igazgatni,mintha érdekelne szegény. Bemutatta az osztály a pasas,majd elment. 
-Na akkor mehetünk is tornázni-csaptam össze mosolyogva a kezem. De megmozgatom őket.
-Tanár úr,ne menjünk már-mondja a szőke.
-Pedig rád férne a futás-mondtam lekezelőén,mire egy mérges tekintettel nézet rám.
-Haha,megkaptad-hallom meg Natáliám hangját.
-Fogd be ,még meg nem téplek-mondta. Attól tartok,hogy itt egy kis szóváltás lesz. 
-Nehogy én tépjelek meg-vágott vissza. A hátához mentem ,majd rá kiáltottam. Meglepődtem,hogy szót fogad. Ki mentünk a pályára,ahol a drága barátom is ott volt.
-Na mi van?-kérdeztem
-Semmi-mondta - Egy kurva kikészít-mondta mire ki röhögtem
-Mi történt?-kérdeztem
-Nem csinálja azt amit mondok-mondta
-Azt hiszed nekem szót fogadnak?-kérdeztem.
- Nem-mondta. Láttam,hogy már mindenki ott van a pályán.
-Tesó én megyek-mondtam. Vissza kocogtam hozzájuk.
- Na akkor kezdjük 5 kör futással-mondtam.
-Mennyivel?-kérdezett vissza Nina
-5-mutattam a kezemen. Nagy morgásra elkezdtek futni. A második körnél látom,hogy Nátáliá sétál. 
-Nátáliá, futás-kiabáltam oda.
-Nem-mondta. Elkezdtem felé futni,de nem szalad előlem.
-Miért nem futol?-kérdtem
-Nincs kedvem-mondta
-Mozgás-ordítottam el magam,mint akinek a fogát húzzák.
-Nem-mondta
-Futol magadtól?-kérdeztem
-Nem-azt a makacs nemzetségét.
 -Akkor kergetlek-mondtam. Megindult előttem én meg utána. Siciglió az jót nevetett rajtunk. 
Le futották az 5 kör,majd jöttek a többi gyakorlatok.Látom Nátáliának nem nagyon megy.
-Nem úgy- guggolok le hozzá
-Akkor?-kérdezte.
-Feküdj le-mondtam,amit meg is tett.Megfogtam a lábát és össze zártam.
-Ülj fel-mondtam. Nagy erőlködésre sikerült. Nem sokára vége lett az órának,a többiek nagy örömére . Be mentem a tanáriba,majd a naplókat kezdtem el nézegetni.Meg akadtam Natália jegyeinél. Bukásra áll a drága. Nem is csodálom. A viselkedéséről látszik,hogy milyen. Igazi rossz kislány. 
*****
  Ez az idióta jól meg tornázhatott.Vánszorogva mászok felfele a lépcsőn. De ahogy látom mindenki azt csinálja amit én . Be ültünk a padba,és a nap végéig nem álltunk fel onnan.Vége lett az órának és mindenki hazafelé vette az irányt,ahogy tudta. Lennával egymást támasztva mentünk haza fele. Nagy szerencsénk volt ,hogy Bernádó jött Mayaért a suliba,mert másképp nem tudom,hogy mentem volna haza. Nina irigykedve nézet rám,de nem érdekelt.
- Bernádó imádlak-nyomtam puszit az arcára
-Én is a kisasszonyt-mondta .Lenn a hátsó ülésen volt végig nyúlva.
-Mi történt önökkel?-kérdezte
-Egy marha focista meg tornáztatott bennünket-nyögtem ki fájdalmasan.Felvettük Mayat,majd ki raktuk Lent út közben. Maya egész úton csendben volt.
-Maya mi a baj?- kérdeztem
-Semmi,csak rossz jegyet kaptam-mondta
-Ezért vagy szomorú? Én bukásra állok,de nem vagyok szomorú-mondtam
-Az te vagy.Náti,apáék,már megint nincsenek itthon-mondta Maya. 
-Ezt már megszokhattuk-mondtam
- Tudom-mondta. Ki szálltunk az autóból és be mentünk. A reggelit nem ettem meg a suliba.
-Náti drágám,miért nem etted meg a reggelid?-kérdezte Benita
-Nem váltam éhes dadus-mondtam
-Most eszel?-kérdezte
-Nem,dadus .Nem vagyok éhes-mondtam,majd fel mentem a szobámba. Le írtam a leckét,majd zenét hallgattam. Este elmentem megfürdeni,majd aludni.